|
A nevezési határidő: 2010. VIII. 31.
A verseny menete:
-A verseny helyszíne: Lurdy Ház, I. emelet.
-A verseny 20 asztalos, No Limit Texas Hold'em Freezout Multi Table Tournament rendszerben lesz lebonyolítva.
-A verseny minden csapat számára egy selejtezőből és továbbjutás esetén a döntőből áll.
-Selejtezők: 2010. 09. 20-24.
-Minden selejtezőnapon 2 forduló lesz
17 és 19.30 órakor, fordulónként maximum
40 csapattal.
-Minden fordulóból a 4 legtöbb pontot gyűjtött csapat jut tovább a döntőbe, a pontokat a zsetonok értékével arányosan kapják a játékosok.
- Minden fordulónak akkor van vége, ha a 200 játékosból már csak 50 maradt játékban, ekkor a zsetonok leszámolása után kihirdetjük a forduló győztes csapatait, akik továbbjutnak a döntőbe.
-A csapatkapitányok zsetonjainak értékét megszorozzuk kettővel.
-A csapatok az általuk összegyűjtött zsetonmennyiséget továbbviszik a döntőbe, amelyet átlagolva 5 felé osztunk, így az esetleg már korábban kiesett csapattagok is indulnak a döntőn.
-A döntőnek akkor van vége, amikor már csak 6 csapat játékosai vannak versenyben, ez max. 30 fő, de min. 6 fő, ekkor a csapattagok zsetonjai összeadódnak és ez alapján kerül kihirdetésre a végerdemény.
-A döntőn a 6 legjobban teljesítő csapat kap nyereményt.
-A nyeremények a csapattagok Everestpoker
számláján lesznek jóváírva egyenlő arányban, amelynek felhasználásához semmilyen kitétel sincs állítva.
-Döntő: 2010. 09. 25., szombat 13 óra.
Részvételi feltételek:
-5 fős csapatok jelentkezését várjuk a versenyre, egy csapatkapitánnyal.
-Minden játékosnak érvényes július-augusztusi Póker Magazin-regisztrációval kell rendelkeznie.
(A Póker Magazin július-augusztusi lapszámában található regisztrációs kóddal való regisztrálás
a www.pokermagazin-hu.com oldalon.
Az ehhez felhasznált Póker Magazint a verseny helyszínén be kell mutatni.)
-Minden játékosnak érvényes regisztrációval kell rendelkeznie a főszponzor, az EVERESTPOKER online póker oldalon.
-Minden csapatnak ki kell jelölnie egy csapatkapitányt, akinek egy e-mailt kell küldenie a
csapatverseny@pokermagazin-hu.com
címre, amely tartalmazza a csapatnevet, a csapattagok nevét, e-mail címét és a www.everestpoker.com oldalon használt nicknevét.
-A versenyen kizárólag a 18. életévüket már betöltött játékosok vehetnek részt.
-Amennyiben nem jelenik meg minden játékos egy csapatból, nincsen mód tartalék beülésére, de akár kevesebb fővel is elindulhat egy csapat.
A versenyben maximum 400 csapat vehet részt.
A regisztráció nem jelent automatikus részvételt.
A nevezéseket 2010. 08. 31-én zárjuk le.
A versenyben részt vevő 400 csapatot kisorsoljuk
és e-mailben értesítjük.
A csapatversennyel kapcsolatos kérdéseket a
csapatverseny@pokermagazin-hu.com címre várjuk!
A korábban már regisztráltak számára!
Az aktuális freeroll versenyen való részvételhez nem szükséges újra regisztrálni, csak az itt található regisztrációs kódot kell aktiválni honlapunkon, belépés után az "Új regisztrációs kód" gomb alatt.
FONTOS!
A versenyekre a TELJES Póker Magazint el kell hozni! Nem elég a kitépett regisztrációs kód vagy ez a lap! Sérült, hiányos, hibás regisztrációs kódú Póker Magazint NEM fogadunk el!
A versenyen csak 18. életévüket betöltött versenyzők indulhatnak!
Élő csapatverseny-selejtezők:
- Lurdy Ház I. emelet - 2010. 09. 20. - Hétfő - 17h és 19 .30h
- Lurdy Ház I. emelet - 2010. 09. 21. - Kedd - 17h és 19 .30h
- Lurdy Ház I. emelet - 2010. 09. 22. - Szerda - 17h és 19 .30h
- Lurdy Ház I. emelet - 2010. 09. 23. - Csütörtök - 17h és 19 .30h
- Lurdy Ház I. emelet - 2010. 09. 24. - Péntek - 17h és 19 .30h
Csapatversenydíjak:
1. csapat: 4000 $
2. csapat: 2000 $
3. csapat: 1000 $
4. csapat: 500 $
5. csapat: 300 $
6. csapat: 200 $
CSAPATVERSENYDÖNTŐ:
A döntő időpontja és helyszíne:
2010. IX. 25., szombat 13 óra, Lurdy Ház I. emelet
(Lurdy Ház, 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.).
|